Beszámolók

Ahol a kurta farkú malac túr. . .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A malac egy kedves és barátságos állat, sokat szeret eszegetni és ha jól bánunk vele, akkor szép nagyra képes hízni, de végül levágják a disznót, mint a házi nyulat!

 

A mi esetünkben értelemszerűen nem egy ártatlan szegényke jószágról fogok ódákat zengeni, hanem a tudatos emberi képzelőerő minden ártalmasságát magával hordozó malacszabásúakról fogok szót ejteni.

A történet valahol ott kezdődött, hogy volt Dunaalmásnak egy gyönyörű Duna menti zöldes övezete. A múltbéli kép mára azért vált történelemmé, mert az akkori körülmények az említett partszakaszon rohamos pusztulásnak eredtek.

Csak hogy világossá tegyem az olvasói igényt, ezért máris bővebben beszámolnék a múltból jelenbe tartó ámokfutás sikerrel történő tudatos véghezviteléről. A jövőt még ne kérdezzék, de a jelen körülményei sok minden reális feltételezést előrevetítenek.

 

Pár évvel ezelőtt a dunaalmási Lovardától nem messze eső partszakaszt horgászok és pihenni vágyó lelkes turisták valamint békés sátorozók lepték el. Azt a csodás zöldbe boruló tájat, melyet ma egy sóderkitermelés uralta szürke zóna torzítja. A látkép a magasabban fekvő dimbes-dombos utcákról nézve elképesztően siralmas érzetet kelt. A tett helyszíne felett keringő felhő szürkesége és a fák lekaszabolásával kiirtott erdős rész a kilátást igencsak megtépázta. A mesterséges, emberek általi erő pusztítása persze nem csak a szemet „gyönyörködteti” , hanem a galád munkálatokkal járó zajszint is hagy maga után nem kevés káromkodással vegyített rosszallást.

A sóderkitermeléssel mindez persze együtt jár. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Dunából kimert iszap és sóder mennyi fertőző vegyületet és egyveleget is az égbe emel egészségesnek semmiképpen sem nevezhető káros por formájában, ami egy kisebb széllöket közreműködésével nyomban megy is tüdőre!

 

Már régóta tervezem, hogy írok erről a mocskos bizniszről, ami megvalósulhatott az egykor békés parton, egy hajdanán madárlakta csiripelős környéken. Egészen pontosan azóta motoszkál a fejemben ez a fertelmes jelenség, mióta egyszer olvastam egy röpke beszámolót erről a dunai sóderkitermelésről, melyet Szekeres Balázs írt meg a Dumaalmáson. Akkor én is lementem a partra, hogy saját szememmel győződjek meg a tényekről és hát valóban olyan szégyenteljes volt a látvány, ahogy azt leírta.

Próbáltam valahol kifejteni személyes véleményemet én is, de erre nem volt eddig számottevő lehetőségem. Gondoltam írok én is a Dumaalmáson, de az ottani szerkesztők válasza a Szekeres Balázs általi észrevételre akkoriban az volt, hogy azért nem írnak a sóderkitermelésről, mert nincs idejük mindig írni(!?)

Ehhez csak annyi megjegyzést fűznék, hogy azóta eltelt kb. 1.5 év! Számtalan írás és cikk megjelent az említett oldalon vagyis volt idejük bőven írni a szerkesztőknek! Viszont a sóderkitermelésről egyszer sem számoltak be...

Hát ez számomra mindent elárul... Valamiről lehet írni és szabad, míg másról egyenesen tilos!

A félredumálás tehát, miszerint nincs idejük mindig írni, csak egy kibúvó volt. Becsületesebben is meg lehetett volna mondani, hogy a helyi hatalomnak szúrná a szemét egy sóderkitermelésről szóló beszámoló...

Sebaj! Türelmesen vártam az évek folyamán és a jelen pillanatban végre kiírhatom magamból a közel két éve lappangó dühömet ezen a tényfeltáró oldalon.

 

Szeretném megemlíteni, hogy egy ilyen sóderkitermeléses akció szigorúan engedélyköteles. Az engedélyt nem nehéz kitalálni, az önkormányzat adja ki, amennyiben a Környezetvédelmi Felügyelőség is fejet bólint rá. És hát ugye egyik kutya nem marja meg a másikat, így a sóderkitermelés zöld utat kapott a békés, csendes és kies zöldben...

A következőkben személyes érzéseimet osztom meg. Nem igazán tudom mások hogy vannak ezzel, de engem Dunaalmás mindig is azért vonzott, mert szép nyugis helyeket találni mindenfelé! Főként a Duna partján pihenhet egy jókorát az ember. Megvolt családomnak is a kedvenc helye. Ezt a helyet vették célba idegen erők, önkormányzati közreműködéssel. Ennek hála a táj riasztóvá vált, kivágott és lemészárolt fákra utaló jelek szerte, totális káosz uralta hellyé változott a kedvenc sátorozási és horgászhelyünk.  Komolyan mondom botrány ami ott történt! Így lezülleszteni egy csodás tájat, kész katasztrófa! A felelősök pedig kussolnak, ennyit a nagy tájékoztatásukról...

Az engedéllyel rendelkező sóderkitermelő társaság pedig nyilván él a kapott lehetőséggel és fittyet hányva a környezetvédelemre és a táj széjjeltombolására, végzi a malacszabásúakra jellemző, érzelmek nélküli ocsmány malackodást.

A feldúlt látvány hatására nyílik a képletes bicska és csak abban reménykedhetünk, hogy egyre többen lesznek azok, akik szintén elítélik az ilyen és ehhez hasonló szomorú eseteket.

 

Jövőbeni összetartásunkra nagyon nagy szükség lesz, hiszen egy masszív közösséget alkotva maguknak kell óvnunk településünket az ártó kezektől! Magunknak kell megóvnunk környezetünk szépségét és annak értékeit! Egészségünket nem szabad feladnunk holmi pénzéhes beruházások kedvéért!

Ha nem fogunk össze és nem védjük meg kíméletlenül az értékeinket, melyekre büszkék vagyunk, akkor meg sem érdemeljük, hogy itt éljünk!

Ha nem szeretnénk, hogy a fejünkre nőjenek az idegen malacok, akkor itt az ideje végre, hogy marhára összekapjuk magunkat és megálljt parancsoljunk szellemi diktálóinknak!

 

 

 

V. J. alias Drákó

 

 

 

 

Dunaalmás, 2012. 09. 18.

 

 

 

 

 

Civil Almás-Neszmély 2012-2014.

 

Látogatók száma:

Főoldal

Fórum

Nosztalgia

Galéria

Örökség

Partnerek

Kapcsolat

Önkormányzat