Beszámolók

A némaság ára

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képzeld el, nem birtokolsz semmit
Csodálkoznék ha sikerülne
Nincs kapzsiság és éhség
Győz a testvériség
Képzeld el, hogy mindenki
Megosztja másokkal a világot

Mondhatod rám hogy álmodozó vagyok
De nem vagyok egyedül
Remélem egyszer te is az leszel
És eggyé válik a világ

(John Lennon: Imagine - magyar fordítás)

 

 

Megvezetnek bennünket, mi pedig hagyjuk.

Beletörődötten küzdünk a mindennapjainkért, hajszoljuk a jólétet neoliberális társadalmunkban, miközben az magát a szakadékba taszítja.

A civil szféra már oly keskennyé és érdekorientálttá sorvadt, hogy szinte alig látszik.

Vajon létezhet-e egység ezen depolarizált szegmensek között, vagy csak egy idilli álomképet kergetünk?

Szemeim előtt a jövő vágyképe, amint az emberek szorgosan, egymást segítve, mint a méhek jókedvű duruzsolással nyüzsgik be a helyeket, mindenki mindenkivel együtt dolgozva virágba borítja az országot.

 

Egyáltalán volt összetartás valaha? Meddig kellene ahhoz feltekernünk az idő fonalát?

 

Nem az érdekhálózat épülne, bővülne, vagy alakulna újjá alkalomadtán.

Nem a tespedtség, a közöny, az unalom uralná a teret.

És nem is a szegénység zászlaját lobogtatva bújnának emberek a tétlenségbe.

 

Fogunk-e változni?

Meg fogunk-e javulni?

Lesz-e bátorságunk megújulni?

Elhagyhatjuk-e mérgező örökségünk?

Felvállaljuk-e amit máshol nem tiportak még el, az önbecsülésünk, az igaz magyar szívünk?

Ugyan le tudjuk-e küzdeni magunkban valaha, amit az egész XX. századtól kaptunk?

És mit közvetítünk gyermekeink felé, mint felelős szülők?

 

LEGYÜNK ÚJRA LÉLEKKEL TELI EMBEREK!

Megkeseredettségünkben ne adjuk el a lelkünket!

 

Egyre gyakrabban úgy érzem más helyen, más korban kellene élnem. Az erkölcs és az erény hazájában, az egymás megbecsülésének idejében.

 

Két néma község: Dunaalmás és Neszmély.

Két megmerevedett pólus: vezetés és köznép.

Mit tartogat számotokra a jövő?

 

 

Végezetül Jókai Anna sorait idézném:

 

„...Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak. Holott egymás orvosai lehetnénk - egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: "Most te, egyedül te vagy a fontos", s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele...”

 

 

 

 

 

Dr.Horváthné

főszerkesztő

 

 

 

 

Bp., 2013. 05. 09.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Civil Almás-Neszmély 2012-2014.

 

Látogatók száma:

Főoldal

Fórum

Nosztalgia

Galéria

Örökség

Partnerek

Kapcsolat

Önkormányzat